A Szövetség naplója

Pippin és Trufa feljegyzése

(megjegyzés: ezt én írom, Trufa, de a hülye Pippin itt áll mellettem, és folyton belepofázik.)

Minket ért ama megtiszteltetés, hogy elsőként írhatunk ebbe a naplóba, melyet Elrond úr bízott ránk, azzal, hogy felváltva vezessük mind a 9en. (Ne rángass, te hülye, ne rángass! Én is tudom, hogy mi csak elcsórtuk, miközben a többiek szunyálnak…)

Na szóval elindultunk Völgyzugolyból. Előtte Aragorn sokat lirizált a tünde csajjal, aki az adrenalint hozta. Kapott tőle egy csini nyakláncot.

Aztán meg összebalhéztak Boromirral, aki leszólta Elendil Szent Kardját, és kivágta az ablakon. Erre kimentek a kertbe, és elintézték a dolgot, mint férfi a férfival. Eredmény: Aragorn vesztett néhány fogat, Boromir viszont átmenetileg nem lát a bal szemével. Sebaj, a dúnadánok gyorsan regenerálódnak… Majd beültek egy kocsmába, hogy egy sör mellett béküljenek ki. Öt perc múlva már közösen szidták Szauront, merengtek a dicső múlton, majd sírvavigadós númenori népdalokat húzattak a helyi etnikumhoz tartozó zenésszel. Utána énekelni kezdtek, hogy: „Gondor, Gondor Über Alles”. Na ez volt az a pont, ahol mindenki kimenekült kocsmából.

Ma nagyon sokat jöttünk. Boromir a fejébe vette, hogy megtanít minket bunyózni. Lebirkóztuk. Ez meggyőzte, hogy nem kell minket félteni.

- És olyan éédes volt, és titokban megcsikizett, és most szerelmes vagyok belé!!!

- Pippin!!! Adod vissza a tollat! A magánügyeiddel ne a Szent Napló színvonalát rontsd!!! Ostoba Tuk.

Na most itt vagyunk, és úgy néz ki, hogy Caradhras hágóján fogunk átkelni.

Persze ez is a hülye Aragorn ötlete volt, Boromir azt javasolta, hogy menjünk Rohan Kapuján át… NAAAA!!! Hé, ez fáj, engedd el a fülünket, mert lejön…

Aragorn feljegyzése

Jól meghúzgáltam a két kis pimasz félszerzet fülit. Majd megtanulják, kit hülyézzenek le, vagy legalábbis annyit, hogy ha szidunk valakit, előbb nézzünk körül, nem áll-e épp mögöttünk.

Attól tartok, ezzel megbántottam Pippint, pedig már olyan szépen alakult a viszonyunk.

Még jó, hogy a Caradhrason át megyünk! Marhák! Persze, Rohan Kapuján át menni! Egyenest Szarumán karjaiba! Ezt is csak egy dekadens, elfajzott arisztokrata tudja kitalálni…

Áááá! Ki vert hátba egy elb*szott méretű pajzzsal? Pillanat, bunyószünet.

(később) Tényleg nem árt hátranézni, mielőtt leszólunk valakit. Most már tudom, milyen érzés, ha fejbevágnak Gondor kürtjével. Van egy olyan érzésem, hogy Boromir meg én még sokat fogunk verekedni. Ez komolyan mondom, élvezi!!! Perverz.

(később) Na, elértük Caradhrast. Boromir mindent elkövet, hogy felhúzzon. (Ez még t*kig érő hóban is verekedni akar?) Mivel röhejesnek találja a fogadalmamat, tüntetőleg mindennap hajat mos, hogy mutassa, nem mindenki olyan szakadt és koszos, mint én. Dekadens, perverz… szőke!!! De most jól megszívta. Idefönt egy KICSIT hideg van, és a víz a hajába fagyott.

- Van valakinek kedve… röhögni? – nézett körül vésztjóslóan.

Hehe… olyan cuki volt jégcsapokkal a hajában. Megint verekedtünk, és totál be lettünk havazva.

Neki kellett állnunk havat lapátolni, és hobbitokat cipelni. Pippin persze nyomban Boromirhoz futott, hogy vigye fel. Hűtlen gazfickó!

Aztán Frodó tanyált egyet, és leejtette a Gyűrűt. Boromir felkapta, és kb. úgy bámult rá, ahogy én szoktam a peep-showban a tündecsajokra.

- Különös… hogy ennyi mindent kell kiállni egy ilyen kis biszbasz miatt.

- Add vissza, légy szíves… annak nálam kell lennie! – vacogta Frodó, aki majd’ megfagyott. Ja, hát aki mínusz húsz fokban elindul mezítláb…

- Na, ne izélj… már megnézni se szabad?

- Add oda neki! – sziszegtem, verekedésre készen. De sajnos odaadta. És megborzolta a srác haját. Samu olyan gyilkos pillantást vetett rá, hogy ha eddig nem tudta volna valaki, mi az ábra, az most rájöhetett. Szerintem a szőke tündének csak most esett le. Bár ő inkább Boromirt nézte ábrándos kék szemével. Na, ezek összeillenek! Perverz szőkék.

Glóin fia Gimli feljegyzése

Ezek az emberek, folyton csak a verekedés, meg a szex! *sóhaj* Legolas folyton Boromir körül ólálkodik, Pippin dettó, Samu pedig igyekszik mindenkit távoltartani Frodótól.

Nagy vita volt, hogy merre menjünk, ugyanis nagy nehezen rájöttek, hogy a hágó sztornó. Rohant már korábban elvetettük, tehát marad… MÓRIA!!! Hej, de jó lesz! Fel, fel, ti bányászai a földnek… Ott lakik a bácsikám, Balin. Végre kapunk rendes kaját, meg minden.

(később) Könyörgöm, hogy mondják tündéül, hogy „Nyíljá’ má’ ki te nyavalyás kapu???”

Na végre. Gandalfnak kereken 3 órás próbálkozás után sikerült kitalálni a jelszót. Hát persze, oly egyszerű volt! „Egy aprócska kalapocska, benne csacska trollocska mocska.” Na ugye! Ezért kell rajzfilmket nézni!

A kapunál lévő tóban lakó, nyilvánvalóan a Star Warsban szereplő szemétlényről koppintott izé meg akarta zabálni Frodót. Na de azért vagyunk itt mi, NAGY és erős harcosok, hogy megvédjük. Legolas vs. kreatúra: 1 : 0. Egész ügyes, pedig csak egy tünde, és még a szőkesége sem valódi. Boromir is elég jól lerendezte a kreatúrát, aki erre belátta, hogy nincs esélye, és elhúzott a pi szóval elhúzott.

Bementünk. Végre, itt a föld alatt legalább meleg van. Mínusz pont: Boromir hajáról leolvadt a jég, és a nyakamba csöpög. Bevallotta, hogy azért van mindig a közelemben, mert én talán elijesztem azt a begerjedt tündét. Átlátszó kifogás! Biztos rám van kattanva. Végül is jóképű fiú…

Elértük a Nagytermet. Törpök sehol, csak csontvázak. Ó… Csúnya, gonosz orkok! Ez az ő művük. Na megálljatok!!! EZT megjegyeztem!

Váratlanul egy csomó ork + 1 barlangi troll támadt ránk. Előkaptam fegyverem (nem! nem azt! A baltámat! Hogy az a piszkos fantáziátok…)

Orkok hamarosan darabokban hevertek. A troll már rázósabb volt. Lelőni se lehetett. És direktből Frodót szúrta ki. Illetve le. Még jó, hogy volt rajta mithril-láncing. (Hiába, törp gyártmány! *öntelt vigyor*)

Hú, ez meleg volt. Troll kész. Mentünk tovább. Barlangi denevérek vettek körül minket. Legolas visítozott, hogy fél tőlük. Naná, attól, hogy belerepülnek a szép festettszőke hajába, és elrontják a frizuráját. Ezt meg is mondtam neki.

Legolas feljegyzése

Bunkó törp! Azt mondta, hiú vagyok! *duzzog*

A denevérek váratlanul elhúztak, de nagyon gyorsan. Már épp fellélegeztünk volna, amikor…

- Jaj ne… - szólt Gandalf. – JÖN!

- Ki? Szarumán? – érdeklődtem.

- Rosszabb…

És feltűnt egy hatalmas, drabál izé, aki (ami?) lángolt, és kezében lángostort tartott.

Hát én láttam már néhány pucolást létem 2800 éve alatt, de ilyen gyorsat még nem!

- Mi ez? – lihegtük futás közben Gandalfnak, aki, úgy tűnt, ismeri.

- Ez egy… BALROG!!! – nyögött fel, és nagyon rohanni kezdtünk…

Feltűnt előttünk Khazad-dûm hídja. És persze Gandalf megállt középen, miután átértünk.

- Mester! Gyere már! – ordibáltuk.

- Nem megyek! Megállítom!

Ennek is most kellett megbolondulni.

Jött a balrog ezerrel…

- OTT MARADSZ! – kiabálta Gandalf, feltartva botját. – Itt te nem gyüssz át, lúzer!

- De átmegyek! – bődült el a lény földöntúli basszus hangon.

- Nem jössz!

- DE! – és jött…

- Takarodj vissza a homályba! Hallod? – Gandalf kezdett begyulladni. – Mész innen!

Gyorsan a hídra vágott a botjával, mire az beomlott. Balrog lepottyant… de a lángostorával elkapta az öreget, aki egy darabig libikókázott a peremen, majd ZSUPSZ!

- Fussatok, bolondok! – hallottuk még, majd lezúgott a balrog után.

- NEEEEEEEE!!!!!!!!!!! – visította Frodó, hogy a jelenet StarWarsbóllopottságát még nyilvánvalóbbá tegye. Boromir kihasználta a helyzetet, hogy felkapja és mentés címén fogdossa… és még én vagyok perverz, mi???

Rohamtempóban húztunk elfele Móriából. Mind ölelkeztünk meg bőgtünk. Boromir Gimlit ölelgette. Nem igaz, hogy egy törp szexisebb, mint én! Megpróbálom letámadni, hátha csak azt várja, hogy kezdeményezzek…

Hál’ istennek most Lothlórien jön. Végre egy kis lazítás…

Boromir feljegyzése

Francba, itt nyaralunk Lórienben. Már legalább 15 perce nem volt semmi akció. Ez kibírhatatlan.

(később) Verekedtünk egy kicsit Aragornnal, mert ő is unatkozott. Galadriel nagyon szexi. Megtudtam, hogy ő Elrond anyósa. Elég fiatalos a kb. 7000 évéhez képest.

Az a buzeráns tünde folyton rajtam lóg. Elemében van itt, a bandájában. Azt hiszi, nem látom, hogy mindennap négyszer zárkózik be Haldírral? Ezek a tündék… *sóhaj* …rémes alakok. Frodó meg úgy őrzi azt a Gyűrűt, mint Harpagon a kincsesládáját. Ez nem hallotta még, hogyan járt Szméagol?! Meg Alberich? Meg Fafner és Fasolt? Meg Hagen?!

Mondtam Aragornnak, hogy ideges vagyok a papa miatt. Ha nem vagyok otthon, senki sincs, aki feleselni merne vele, és ilyenkor kibírhatatlan lesz… Ráadásul még ott a szomszéd is, Szauron… Minas Tirith komoly bajba kerülhet… *sóhaj*

(később) Ha Legolas még egyszer a közelembe jön éjjel, esküszöm, tökönvágom Gondor Kürtjével.

Csavardi Samu feljegyzése

Ezek a tündék olyan kedvesek. Galadriel úrnő olyan szép. A tündekaja olyan finom. De azér’ úgy megennék most egy kis paprikás kolompért. SOK répával… Nyami…

Galadriel mutatott nekünk egy frankó tükröt, amiben a jövőt lehet látni, meg ilyenek. Nem hittem volna, hogy még használnak ilyet, ma, a kábelpalantír korában! Nem sok jót láttunk benne. Frodó úr látta a Szemet. Utána megilletődve felajánlotta Galadrielnek a Gyűrűt.

A csaj totál bezöldült, és olcsó horroreffektek közepette visította:

- Én vagyok a Királynő! Kirúgom Szauront Barad-dûrból! ÉN leszek Középfölde úrnője! IGEN, ÉN!!!

Majd visszaalakult normálisba, és ránk mosolygott.

- Nyugi, lehiggadtam… Látjátok, milyen ez a Gyűrű. Mindenkiből kihozza a vadállatot… Te, Frodó, jobb, ha nem bízol a társaidban sem.

- Ugyan, ők nem olyanok…

- Na, csak várj! Majd meglátod!

Az éjjel hátralévő részét szerettük volna átaludni, de hamarosan olyan sikoly verte fel Lórient, ami erősen emlékeztetett az öregem által anno ivartalanított sertések hangjára.

Mind egybecsődültünk. Legolas vinnyogva fetrengett. Nagyon úgy nézett ki, mint Chacón a Csonttörő-meccs után…

Gimli is fetrengett, de ő a röhögéstől. Aragorn elfordult, és csak magában vigyorgott. Boromir pedig ott állt a nyivákoló tünde mellett (kezében Gondor Kürtje), és halkan megjegyezte:

- Én figyelmeztettelek!

- Jájj… - reagált Legolas szopránban. – Ez övön aluli volt!!!

És kivágta a magas céééét. A háromvonalast.

Frodó feljegyzése

Elindultunk Lórienből, méghozzá kenun.

Galadriel mindnyájunknak adott valamit, amiről azt állította, hasznos lesz. Hasznos? Kíváncsi vagyok, mit fog kezdeni pl. Gimli Galadriel három hajszálával? Vagy Boromir azzal a giccses aranyövvel, ami állítólag a WBO világbajnoki öve? Na persze, ez legalább találó ajándék. Szegény Legolas… 

A fiúk kitalálták, hogy rendezzünk kenuversenyt. Gimli nyavalygott, hogy egyenlőtlen, mert mi többiek hárman vagyunk egy-egy csónakban (Samu meg én a Vándorral utazunk, Pippin és Trufa Boromirral), ők meg csak ketten, egy tökönvágottan döglődő tündével.

De végül is rendeztünk versenyt, egészen a Királyok szobraiig. Aragorn elmondta, hogy ők Isildur és Anárion. Megkérdeztem, melyik melyik, erre kiakadt. Mit csináljak? Tök egyformák!

A versenyt Boromir, Pippin és Trufa kenuja nyerte. Na persze, ez várható volt! Aki egyéniben is meg párosban is (a testvérével) zsinórban nyeri a bajnokságokat, annak könnyű. Legolas még mindig pipa rá a tökönvágás miatt, és olyasmit motyogott magában, hogy „várj csak, nem fogsz te többé versenyezni, és koporsód lesz ez a csónak…” Gyanítom, hogy indulás előtt titokban belelesett Galadriel tükrébe. Vagy egyszerűen csak féltékeny, mert a bálványának Pippinnel van viszonya?

Kikötöttünk egy Parth Galen nevű helyen. Nem tudom, miért. A Fullánk egyértelműen jelzi, hogy a területen tartózkodó orkok száma jócskán meghaladja az egészségügyi határértéket!!!

Fehér Szarumán feljegyzése

Bemértem a szánalmas kis csapatukat. Odaküldtem Parth Galenbe egy csomó uruk-hait. Ezt kapjátok ki, Gyűrű-kommandósok!

Szauron nagyúr bejelentkezett a palantíron keresztül.

- NOS? – szegezte rám villámló SZEMét.

- Elkapjuk a madárkákat, mesterem. Odaküldtem az Uruk-hai Elit Halálosztagot! Hamarosan szétverjük a jelentéktelen kis bandájukat.

- Helyes! Hanem a Gyűrűhordozót ÉLVE akarom!

- Kiadtam nekik az ukázt, hogy félszerzeteket nem bántani, hanem elfogni, és egészben ideszállítani.

- Jól van! Csak rajta! – Szauron eltűnt.

Mikor már nem látott, jót röhögtem. Csak legyen nálam a Gyűrű, lesheti, hogy visszakapja!

Frodó feljegyzése

Nem tetszik nekem ez a hely.

Elkezdtünk vitatkozni, hogy menjünk-e toronyiránt Mordorba, vagy előbb tegyünk egy kis kitérőt Minas Tirith felé. Boromir nagyon aggódik a népe miatt, merthogy ha Szauron lecsap, fix, hogy Minas Tirith lesz az első célpontja.

Erre persze Aragorn negédes vigyorral hozzám fordult:

- Döntsön a Gyűrűhordozó!

Micsoda ócska poén! 1: Gandalf ezt már mondta egyszer. 2: Persze, mindig én döntsek, mikor elakadnak!

Kértem gondolkodási időt. Elhúztam az erdőbe. Kezd elegem lenni az egész bandából!

*gondolkodik*

- Hé, kiskomám! Biztos vagy benne, hogy célszerű egyedül kóborolnod, mikor orkok vannak a környéken?

Megperdültem, harcra készen, de aztán megnyugodtam.

- Boromir! Muszáj a szívbajt hoznod az emberre?!

- Figyelj. Ne légy már olyan marha, hogy belesétálsz Szauron torkába.

- Nincs is torka, csak SZEMe van…

- Nem úgy értettem! Gyere el hozzánk. Használjuk fel ellene a Gyűrűt!

- Te tényleg nem érted! A Gyűrűt nem lehet ellene használni! És én nem bízom benned! Galadriel nagyon óvott! Ne gyere közelebb, hallod?!

- Miért félsz tőlem?

- Mert látom, hogy totál rákattantál a Gyűrűre! – hátráltam.

Kezdett bevadulni. Na nem úgy, mint Galadriel, de ez is elég volt.

- Add ide!

- Nem adom! Enyém!

- Értem én, mi az ábra! – villant meg fenyegetően a szeme. – Na persze, elvinnéd Szauronnak! Hogy a ménkű vágna az összes félszerzetbe!

Ajaj, jó lesz elhúzni innen, mielőtt…

- Nem adom! – visítottam, és rekordtempóban felhúztam. Épp akkor váltam köddé, mikor rám akarta vetni magát. Ilyen gyönyörű pofáraesést már rég láttam. De nem röhöghettem, mert akkor megtalál a hangom után.

Elrohantam, majd jóval odébb leültem, hogy kiröhögjem magam.

*megint gondolkodik*

Senkiben se bízhatok ezek után. Egyedül megyek Mordorba, és kész!

(később) Mégse egyedül. Samu is jön.

Gyorsan elaveltunk, mert nagy csatazajt hallottunk.

- Megtámadták őket az orkok! – aggódott Samu.

- Na, akkor pláne húzzunk innen!

Úgy eveztünk, mint akik olimpiát akarnak nyerni. Meg se állunk Emyn Muilig!

Pippin elbeszélése (a barátainak mesélte el a Zöld Sárkányban, de még akkor se szívesen gondolt vissza az orkokra)

Épp Frodót vártuk, és majd’ behaltunk már az unalomtól, mikor hirtelen jöttek az uruk-hai-ok!

- Nem tetszik ez nekem – szólt Gimli, miközben szétszaladtunk…

- HOL VAN FRODÓ??? – állt meg hirtelen Aragorn. Hallotta ugyanis, hogy az orkok félszerzeteket keresnek. – Basszus… Gyerünk keresni!

- Majd Pippin meg én magunkra vonjuk a figyelmüket! – ajánlotta Trufa.

- Te csak beszélj a saját nevedben! – kiabáltam, de azért hősiesen nekiálltunk integetni:

- Hé! Itt vagyunk! Nem minket kerestek?

Az orkok elbődültek, és felénk rohantak. Legalább harmincan voltak! Jaj, segítség! Hülye Trufa, minek ennek mindig hősködni?

-Meneküljetek! – kiáltotta Boromir, aki előrontott a sűrűből, és nekiállt kaszabolni a gaz ellent.

- Gyere már… - ráncigált Trufa.

- Nem megyek! Mért nem jönnek a többiek segíteni?

- Például azért, mert ők is harcolnak!

- De… most mit csinálunk?

- Hát majd… mondjuk lövöldözünk?!

- Mivel?

Nem volt nálunk semmi.

- Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz – összegezte véleményét Trufa.

- HÚZZATOK MÁR EL! – kiáltotta Boromir.

- Nem hagyhatunk itt egyedül!

- Meg vagyok én áldva veletek… - szólt, és aprította a hitvány orkokat. Majd lekapta a válláról Gondor kürtjét, és tökönvágott párat...

- Ez az, adj nekik! – örvendeztem. És ekkor belefújt a kürtbe. Berezonált az egész környék.

- Francba, eltaláltak… - mondta aztán, de ez láthatólag nem akadályozta a kaszabolásban.

De aztán egyre több nyíl találta el… nem bírtam odanézni, Trufa kommentálta, hogy mi van.

- Szegény, már úgy néz ki, mint Szent Sebestyén…

(Nevezett egy ókeresztény vértanú volt, akit valami gonosz császár lenyilaztatott a pribékjeivel.)

- Jaj, Trufa… mi lesz velünk? – mégiscsak néztem inkább.

Szeretem… a Caradhras óta… nem, már azóta, hogy felszólalt Elrond tanácsában… szipp… nem halhat meg!

Úgy aratott a sok mutáns között, mint Uma Thurman a Kill Billben!

És ekkor egy alattomos nyílvessző szíven találta…

Levágott még vagy tizenöt uruk-hait, aztán térdre rogyott…

Valaki elkapta a grabancunkat, és felemelt. Egy ritka randa fejű ork vigyorgott ránk.

- Most… MEGVAGYTOK!!!

- Segítség! – kiabáltuk. Boromir felénk nézett, de már nem bírt felállni… *szünet: sírás*

- Szeretlek! – mondtam neki, mit se törődve az orkokkal.

- Én is… - suttogta, és elmosolyodott… bőgtem…

Az orkok elrohantak velünk. Ahogy visszanéztem, láttam, hogy a hatalmas uruk-hai vezér célbaveszi…

Aragorn feljegyzése

Rohantam, mint az őrült, csak azért, hogy rájöjjek: Frodó és Samu MEGLÓGTAK!!!

Szétszóródtunk. Hát igen, ez a központi irányítás (mármint Gandalf) hiánya…

Csatazaj… kürtszó… jó lesz sietni, úgy tűnik, Boromir bajban van! Mégse hagyhatom, hogy a kedvenc verekedőpartneremet elintézzék ezek a mutánsfejű orkok!

*kivont karddal rohan akciózni*

Ó, a qrva orkanyátok! Boromir egy csomó lekaszabolt zombi között térdelt, és rögtön láttam, hogy épp eleget kapott. Egy feltűnően randa uruk-hai épp megcélozta, sátáni vigyorral:

- Készülj a halálra, szöszi!

- Előbb te készülj! – szóltam, és nekiugrottam. Majd adok én ennek!

Adtam, bár majdnem hazavágott. Mikor megdöglött, odadobtam a többi közé. Majd átgázoltam a kb. 2 tucat döglött orkon… LÁT ITT VALAKI BÁRHOL IS OLYAT KIÍRVA, HOGY ORK HULLA TÁROLÓ???

Letérdeltem a haldokló hős mellé.

- Jól vagy? – kérdeztem, már ahogy ilyenkor szokás a filmekben.

- Ba’zzeg… - felelte. Kb. fél tucat nyíl állt ki belőle. Jó, elismerem, hülye kérdés volt.

- Tarts ki! – mondtam patetikus hangon, és átöleltem.

- Nekem már… késő… engedtem a Gyűrű csábításának… vereséget szenvedtem… - majd odasúgta – szerinted sokáig kell még itt érzelegnünk?

- IGEN!!! – szólalt meg a kamera mellől Peter Jackson hangja.

- Na jó… tévedsz! – folytattam. – Győztél! Igazi hős vagy… és… nálad jobban nem verekszik senki Középföldén… - érzékenyültem el.

- Menj… Minas Tirithbe… meg kell mentened!

- Úgy lesz, ahogy kívánod… - szavalltam.

- Követtelek volna, testvérem… vezérem… királyom…

Azzal meghalt.

Kb. ekkor futott be Legolas és Gimli.

Döbbenten nézték, ahogy óvatosan a földre fektetem halott bajtársunkat, és csókkal búcsúzom tőle.

- Nyugodj békében… - súgtam neki.

Nyomban kapcsoltak, hogy most érzelegni kell.

- Én megmondtam előre! Láttam a jövőt! – arénázott Legolas. – Most már… megbocsátom neki, hogy tökönvágott a kürtjével.

- Gondor Kürtje kettétört! – szóltam. – A Helytartó fia nem látja többé Minas Tirith Fehér Tornyát…

Ebben a nyavalyás filmben mindig kettétörik valami. De komolyan. Na persze, egy kürt nem arra való, hogy orkokat csapkodjon vele fejbe az ember.

Gimli halkan megjegyezte, hogy talán elég már a magasztos jelenetekből, mert ezen a ponton könnyárban fog úszni a mozi.

- Ez a cél! – ordibálta Peter Jackson. Úgyhogy folytattuk…

- Temessük el méltón… - szóltam drámai gesztussal.

- Mint Paula Schulzot? – szúrta közbe Gimli.

- Marha…

Végül is csónakba fektettük, fegyverekkel meg minden. Nagyon le voltunk törve. Gimli bőgni kezdett. Nálam ez folyamatosan zajlott már azóta, hogy Peter kiosztott minket. Hülye rendező, megbántotta érzékeny művészlelkemet! *duzzog*

Utána érzelmes númenori siratóballadákat énekeltünk Legolasszal. Gimli megjegyezte, hogy „szegény Boromir legalább már nem hallja, hogy milyen qrva hamisan vernyogtok itt…” ám vonakodott bemutatni saját zenei tudását.

Végül a csónakot a vízre löktük, és sokáig néztünk utána.

- Na, ba’zzeg, most már elég az érzelgésből! Gyerünk, bosszuljuk meg hős testvérünket! Halál Szarumán kreatúráira! – bődültem el.

Azzal mi hárman, akik megmaradtunk a dicső KOMMANDÓból, elindultunk orkirtásra. Következik: KILL THE ORKS Volume 1.