2. felvonás

Kill the Orks Volume 1., avagy A két torony

Gollam feljegyzés(z)e

Mockossz kissz hobbitkák, lenyúlták a dráágaszágunkat!!!

De mosszt elkapjuk őket. Mosszt jól bepipafüvessztek, és alszanak.

*oszon*

Naaaa, szegíccég!!! Eressz el minket, mockosz hájasz hobbit! Cak kapjuk el a gigáját! Kinyírjuk, úgy ám, drágaszágom!!!

*bunyószünet*

Franszba, elcíptek minket. Megkötösztek, úgy ám, tünde-kötéllel, jájj! Utáljuk a tündéket! Ész a hobbitokat isz!! Gollam! Gollam!

-          Na, lésszi, eresszetek el minket! – fogtuk könyörgőre.

-          Kabbe – szólt a dagadt hobbit. – Nyírd ki, Frodó uram!

-          Jájj ne, nem kinyírni szegény kisz szkiszofrént!!!

-          Na jó, nem nyírlak ki – mondta a helyeszebbik hobbit, esz a cucctászkáról elneveszett Frodó. – Megsajnáltalak. Tudom, hogy van benned jó, Szméagol!

-          Esz a név immár szemmit szem jelent nekem!

-          Ez az igazi önmagad neve!

Itt Peter Dzekszon szólt, hogy esz nem a Dzsedi visszatér, úgyhogy eszt hagyjuk abba.

-          De Frodó uram, ebben nem lehet megbízni! – akadékoszkodott a dagadt hobbit.

-          Megesketjük, hogy hűséges lesz!

-          Ó igen, Szméagol hűszéges lenni gaszdihoz! Szméagol megeszküszik a drágaszágra! Jó Szméagol szereti gaszdit! – pitiztünk Frodónak. (Na megállj, majd asz aranyosz kisz Banya Pókica szegít nekünk!)

-          Jól van, Szméagol! – veregette meg a fejeckénket a gaszdi. – Most vezess Mordor Fekete Kapujához.

-          Gaszdi lenni szuiszid hajlamú? – érdeklődtünk. – Cak aszért mondom, mert ha átjutunk isz a Holtlápon, amire asz eszély kb. 1 a hatszászhosz, utána a gonossz orkockák tuti kinyírnak minket…

-          Indulhatunk – szólt flegmán Frodó. Esz tényleg dilissz…

Gimli feljegyzése

Már 3 napja loholunk az orkok után. Kivagyok! Hová a fészkesbe sietnek ezek így?!

(később) Találkoztunk Rohan lovasaival. Egy tipikus nagyarc vezette őket. Nekiállt velünk kekeckedni, de aztán Aragorn helyrerakta. Éomernek hívják. Megtudtuk, hogy a bácsikája Théoden, Lovasvég királya. Az öreg már tiszta flúgos, mert a Kígyónyelvű (az intrikus) Szarumántól kapott tudatmódosítóval meg öregedésserkentővel eteti. És folyton a fülébe sziszegi az álságos szövegeit.

- Rástartolt a hugicámra a szemét – panaszkodott Éomer. – Pedig ő utálja. Az az álma, hogy majd eljön érte egy ápolatlan, borostás csavargó, aki egy álruhás Király… kislány még… le merném fogadni, hogy végül egy rokonszenves ifjú értelmiségihez fog hozzámenni, aki titokban vuduszertartásokat tanult Gandalftól…

-          És mondd, kedves Éomer – szakította félbe Aragorn, akit nem izgatott a téma – orkokkal nem találkoztatok?

-          Nem-e??? Sze’ pont most jövünk haza orkirtásból… Olyan fehérkezes banda volt.

-          Ezeket kerestük! – nyikkant közbe Legolas. – Mi akartuk őket lekaszabolni, mert megölték a barátunkat… - itt elhallgatott, mert eszébe jutott a magas cééé…

-          Nem volt velük két hobbit? – kérdezte Aragorn.

-          Hogy mi? – bambult Éomer.

-          Félszerzet. Olyan kis izé… - magyaráztuk.

-          Nemtom. Brenneltük az összes hullát, arra vannak… - intett a horizont felé.

-          Hát, kösz az információt, Rohan lovasai. Hajrá!!!

Elindultunk a mondott irányba. Csak 1 halom

füstölgő ork csontot találtunk. Meg egypár

karóba húzgált fejet. Alaposak voltak a fiúk.

Aragorn nekiállt Sherlock Holmest játszani, és kiagyalta, hogy Pippin és Trufa télakoltak, és bemenekültek az erdőbe. A FANGORNba!!! Normálisak ezek?!

Borbak Trufa feljegyzése (Tuk Peregrin időnkénti közbedumálásaival tarkítva)

Hú, ez aztán kemény volt. Bocs, hogy ilyen rondán írok, de göcsörtös fán nem lehet másképp. Jóvanna, tudom, hogy nem vagy fa, Szilszakáll!

Na szóval elhurcolásztak minket az uruk-haik. Pippin egész úton bőgött kedvese halála miatt. Ha nem lettem volna megkötözve, tutira lepofozom. Szörnyen idegesítő volt. Én is sajnáltam Boromirt, de hát nem tudtunk segíteni neki. Megmondtam, hogy puska kellett volna b@zmeg!!!

-          Érzéketlen állat!!!

/bocs, ezt Pippin írta közbe/

Este nekiálltak tanakodni az uruk-haik, hogy megzabáljanak-e minket.

Egy Uglúk nevű a védelmünkre kelt, ilyeténképp:

-          A kúrva orkanyátokat! Nem fogjátok beflammolni a gazda foglyait! Szarumán maga akarja őket megenni, ba’zzeg! Fel bírjátok fogni a csökött agyatokkal, barmok?! Szétrúgja a s*ggeteket, ha hiányozni fog belőlük!!!

Szeretem ezt az Uglúkot…

Kitört a bunyó, aztán megjelentek valami lovasok is, ami csak fokozta a balhét. Uglúk röppályára küldött párat, azonban fejbe vágták egy söröskancsóval. Közben a zűrzavart kihasználva megszabadultunk a köteleinktől.

-          Laposkúszás! – súgtam Pippinnek, és nekiálltunk a Karl May-regényekből tanult technikával észrevétlenül lelépni. Arról azonban megfeledkeztünk, hogy Winnetou biztos eltüntette volna a nyomait is.

Sajnos utánunk jött egy ork az erdőbe. Épp le akart volna szúrni minket, amikor váratlanul rálépett egy fa… öö izé… fának látszó lény. Aki aztán felkapott minket a mancs… ágaival.

-          Hrumm… hát ti meg kik vagytok? Talán orkgyerekek?

Sietve biztosítottuk, hogy utáljuk az orkokat.

-          Megölték a szerelmemet! – sírta Pippin.

-          Tuk Peregrin, ne kezdd megint, mert kapsz egyet!!! – szépen vörösödtem. Itt éget egy ent előtt!

-          Hmmm. Elviszlek titeket a Fehér Mágushoz. Majd ő dönt felőletek.

-          Szarumánhoz? Upsz, az szívás…

Ott tornyosult előttünk a vakítóan fehér alak. De hamarosan kiderült, hogy t*ke van a menyasszonynak: nem is Szarumán volt az, hanem GANDALF!!!

-          Te… élsz? – bambultunk.

-          Még jó. Nem olyan fából faragtak engem, hogy egy nyavalyás balrog, meg pár ezer méternyi zuhanás kikészítsen…

-          FARAGTAK??? – dörmögte helytelenítően Szilszakáll.

-          Bocs, ez csak olyan szófordulat… - mentegetőzött Gandalf. – Lényeg, hogy most már FEHÉR vagyok.

-          Na de akkor milyen lesz Szarumán?

-          Színváltós… Én most megyek, mert Aragornék is erre kószálnak, és nem lenne jó nekik, ha Gimli használná a baltáját. Tudjátok, az entek nem tolerálják a favágókat.

-          Döntsd a tőkét, ne siránkozz… - mormogta Pippin egy régi költemény egy sorát. Szilszakáll adott neki egy tockost.

Azzal Szilszakáll gondjaira bízott minket, és ellibegett a vadiúj fehér szerkójában. Nagyon tuti!

Fehér Gandalf feljegyzése

Imádom ezt leírni, hogy FEHÉR Gandalf. Olyan elit név.

Mentem az erdőben, amikor meghallottam, hogy jönnek Aragornék. Nem volt nehéz meghallani, úgy trappoltak, mint egy csapat legionárius a dísszemlén.

Először Szarumánnak néztek, és le akartak nyilazni/baltázni/kardozni. Lazán hárítottam mindent az Erővel. Aztán végre felismertek.

-          Mester! – borultak le elém.

-          Ne vesztegessük az időt – szóltam, miután befejeztem félnapos beszámolómat a balroggal való hősi küzdelmemről meg a halálközeli élményemről. – Irány Edoras…

Irányoltunk.

Alig akartak beengedni minket!!! Háma, aki pedig régi barátom, elszedte az összes fegyverünket. Elmetrükköt kellett alkalmaznom, hogy legalább a botomat, a keresztemet, a füstölőmet meg a szenteltvíztartómat bevihessem.

Jól sejtettem. Kígyónyelvű ott vonaglott Théoden körül, és nyavalygott neki, hogy mi rosszak vagyunk.

Théoden úgy nézett ki, mint egy Lear királyt alakító színész az ötödik fölvonásban. És akármit mondtunk, nem válaszolt, csak gonoszul vihogott.

-          Na jó, ebből elég – szóltam, ledobva fehér ruhámat takaró köpenyemet, és felmutatva a keresztet meg a botomat. – Távozz belőle, Szarumán!!!

-          Basszeg, mondtam, hogy ne engedjétek behosszni a vén ördögűszőnek a szerszámait! – sziszegte Gríma idegesen. Egy lökettel a padlóra küldtem, mert nem szeretem, ha exorcizálás közben zavarnak.

-          Húzzá’ el, Szarumán!

-          He-he-he… - mekegte Théoden. Nyakon öntöttem egy lavór szenteltvízzel, majd körbefüstöltem. Erre elkezdett borsófőzeléknek tűnő zöld izét rókázni, majd körbetekeredett a feje. Mármint a nyakán. Hiába, Peter Jackson nem tudja megtagadni a horrorrendezői múltját.

Végül pofán csaptam a botommal.

-          AZT MONDTAM, HOGY TÁVOZZ BELŐLE, SZARUMÁN!!!

-          Ááá! – sikított Szarumán, ahogy Orthancban váratlanul úgy érezte, mintha pofán vágta volna valami láthatatlan Erő, és nekicsesződött a palantír tartóoszlopának, ahol nagyot koppant, majd elhallgatott.

Théoden varázsütésre visszafiatalodott, visszaszőkült az ősz lobonca, és eltűnt a Lear-es sminkje.

Mikor megértette, minő setét ármány áldozata volt, kirúgta Grímát. Majd nekiállt a fiát, Théodredet siratni, akit megöltek az orkok. Utána döntött.

-          Bevesszük magukat a Helm-szurdokba, és eljátsszuk a filmtörténet leghosszabb csatajelenetét! Úgy fogunk csinálni, mint Szondi György Drégelyben!

-          Hm… Szondi megmurdelt, nem? – jegyezte meg félénken Legolas.

-          Nem baj! Gyerünk! Majd Éowyn vigyáz a népre.

-          Kösz! Én harcolni akarok! – szólt a Rohani Feministák Klubjának ifjú elnöknője.

-          Én lépek, fiúk – szóltam. – Öt nap múlva, hajnalban várjatok.

És léptem. Illetve száguldottam, Keselyüstökön, akiről a technikusok leradírozták a szerszámot.

Legolas feljegyzése

Vonultunk a Kürtvár felé. Gimli poénkodott Éowynnal, aki nyilván ráizgult Aragornra. Én már nagyon óvatos vagyok az ilyesmivel. Akit egyszer tökön vágtak Gondor Kürtjével… jajj! *magas céééé*

Éowyn főzött nekünk. Aragorn még nem tért egészen magához a sokkból.

Útközben letámadtak minket a vasudvardi farkaslovasok. Csini vérfarkasokon ültek. Théoden gyorsan elküldte a csajokat Éowynnal, mi meg nekiálltunk harcolni a sok zombifejű uruk-haival. A lúzer Aragorn persze lezúgott a szikláról a folyóba egy farkassal. Ennek is most kell Dugovics Tituszt játszani. Összeszedtem a kedvenc nyakláncát.

Végre megérkeztünk. Fegyverkezünk. Fésülködöm és a szememet festem csata előtt.

Francba, visszajött Aragorn. Volt egy kis halálközeli élménye. Látta Arwent meg Elrondot, aki a tök üres Völgyzugolyban szenvedtek. Elrond sóhajtozva söpörte a száraz leveleket, és Arwynak magyarázott, aki a kanapén döglött és a palantír délelőtti főzöcskés műsorát bámulta szép, ám kissé kancsal szemeivel. Elrond azt mondta, hogy ne kösse életét egy halandóhoz, mert Aragorn előbb-utóbb feldobja a bakancsot, és akkor Arwen az idők végeztéig bóklászhat lefátyolozva az őszi erdőben. Arwen erre bedurcizott, és közölte, hogy akkor is hozzámegy, és ha meghal, ő elmegy a Szabadság-hídra, és félnapos forgalmi dugó után, mikor már az összes autós őt anyázza, leugrik, mire Elrond legyintett, hogy látom, hiába is dumálok, édes lányom…

Na, mikor jönnek má’ az urukok? Vért kívánok!!!

Frodó feljegyzése

Szegény kis Gollam… Megígértem neki, hogy ha tényleg elvezet minket Mordorba, keresek neki egy jó pszichiátert. Meg egy logopédust is. Néha magában beszél, és ilyenkor folyton szembe kell ülnie magával. Adtam neki egy tükröt…

Valahogy átvergődtünk a Holtlápon. Csak 3x estem bele a vízbe, de Szméagol kihúzgált, és nyavalygott, hogy „ne mássssz a fények után, kisssz gasszdám”.

Elértük Morannont. Hát ez a kapu nagyon nem úgy néz ki, mint ahol be lehet sétálni. Samu persze letanyált, mert leszakadt alatta a szikla, ami pedig szvsz egy tankot is megbírt volna. Azt hiszem, Samunak nem ártana egy kis diéta…

-          Na, most merre? – tanakodtunk.

-          Menjünk Szirissz Ungol hágói felé! Én isz arra lógtam ki a múltkor! – javasolta Szméagol.

-          Akkor mért nem mondtad, hogy itt nem lehet bemenni? – förmedt rá Samu.

-          Aszért, mert a gaszdi nem kérdeszte, hogy be lehet-e menni, drágaszágom! – Előkotort egy térképet a szívecskés alsógatyájából. – Nésszétek, itt átbóklászunk Isszilián, ész már ott isz vagyunk…

-          Nincs senki ebben az Ithiliában? – aggodalmaskodtam. – Nem szeretnék társaságot. Azért hagytam ott a KOMMANDÓt is…

-          Itt asztán ninc szenki, cupa rom asz egéssz… - nyugtatott meg Szméagol.

-          Akkor jó…

El is indultunk, és olyan nyugodtak voltunk, hogy Samu még tüzet is rakott, hogy megsüsse a nyulakat, amiket Szméagol fogott. Szméagol nyavalygott, hogy a nyuszika nyerszen finom, de leszavaztuk.

Egyszer csak egy csapat erdei bandita jelent meg előttünk. Nem volt nehéz rájönni, hogy miféle banda, mert mindnek a páncélján Fehér Fa-embléma díszlett, alatta a felirat: Minas Tirith FC. Elég agresszíven körülvettek minket.

-          Szóval nem jár erre senki, mi , Szméagol? – kérdezte indignálódva Samu, ám Szméagol felszívódott, mint zsírfolt a Szilviától.

-          Mit kerestek itt, kiskrapekok? – érdeklődött a vezetőjük, egy helyes, de kissé lányos képű kölyök. Tutira nem természettől hullámos a haja! – Ez itt Gondor területe, és nem szeretjük a gyanús idegeneket…

-          De nekünk itt van dolgunk! Egy fontos, ám szuper titkos küldetés…

-          Csakugyan? Csak nem a… Gyűrű KOMMANDÓ???

-          De igen, persze hogy az… HONNAN TUDOD??? – későn jöttem rá, hogy nem kellett volna beismerni…

-          Csakugyan? Csak azért, mert a bátyám is a KOMMANDÓ tagja volt, és még nem tért haza…

BASSZUS! Ez ciki! Egy ekkora országban, mint Gondor, egész véletlenül PONT Boromir öccsével kellett összefutnunk! Ki a franc fogja elhinni, hogy ez véletlen?

-          Senki – felelt az ifjú, aki eszerint gondolatolvasó is volt. – Mondd, jóban voltál te a bátyámmal?

-          Hát izé… szóval…

-          Pontosan… ez rá vall. Szegényke mindig egy kicsit antiszociális volt.

-          VOLT? – rémültem meg. – Hát már meghalt?

-          Azt hiszem, igen… - szólt aggodalmas hangon Faramir. – Legalábbis minden jel erre utal. De hát ezt NEKTEK kéne tudni, nem?

-          Hát… mi már előbb elhagytuk a KOMMANDÓt.

-          Miatta, ugye? Igen, látom rajtad… el akarta venni azt az izét tőled?!

-          Te honnan tudsz mindent?

Faramir titokzatoskodva közelebb hajolt.

-          Én… vuduszertartásokat tanultam Gandalftól. De atyám ezt sose helyeselte. Ha rajtakapott, hogy vele játszom, nem kaptam vacsorát. Azt mondta, hogy lakjak jól a barátommal…

-          Ez a szöveg ismerős valahonnan… - töprengtem.

-          Sokszor nézte a Macskafogót a palantírban… - világosított fel Faramir. – Hanem ti hárman voltatok. Hova lett az az anorexiás gnóm, aki veletek volt? Nagyon nem tetszett a pofája!

-          Ugye? Nekem se! – értett egyet vele Samu.

-          Na mindegy. Most szépen velünk jöttök a szuper titkos Vízesés Bázisra!

-          De mi nem akarunk menni! – ijedeztem. – Nekünk dolgunk van a Gyűrűvel, mint az közismert!

-          Közismert? Attól tartok, Zsákos, hogy maga gúnyolódik velem. Jöjjön közelebb… - szólt Faramir kaján vigyorral, amiből 2 dolog vált nyilvánvalóvá:

1.       Nemcsak a Helytartó Macskafogó-mániás.

2.      Faramir talán még a bátyjánál is következetlenebb alak.